Dr. Tarr Krisztina családjogász szerint a válás nemcsak jogi folyamat, hanem mély lelki válság is. Nem véletlen, hogy sokan halogatják, hiszen a párkapcsolat vagy a házasság felbomlása az egyik legnehezebb döntés az életben, aminek sokan félnek a következményeitől. Hogyan lehet a fájdalmas döntéseket higgadtan, tudatosan meghozni? Családjogi szakértőnk ad segítséget annak érdekében, hogy a krízisből új élet kezdete születhessen. A válás ugyanis nem mindig veszteség, ha tudatosan, méltósággal és félelem nélkül lépünk tovább, akár lehetőség is az önismeretre és az újratervezésre. Szerző: Juhász Marianna
A válás szinte minden család életében komoly megrázkódtatást jelent. Nem csupán jogi esemény, hanem lelki, érzelmi és gyakran egzisztenciális krízis is. A folyamat során a feleknek rövid idő alatt kell meghozniuk hosszú távra szóló döntéseket, miközben sokszor még maguk is bizonytalanok abban, mit szeretnének. Éppen ezért a válás az egyik legnagyobb életforduló, ami egy embert érhet, hiszen egyszerre jelent veszteséget, félelmet és bizonytalanságot. De lehet-e ezt a fájdalmas folyamatot úgy kezelni, hogy közben ne veszítsük el önmagunkat?
„Még a legegyszerűbb válás is válság”
Még a legegyszerűbb, egyezségen alapuló válás is komoly lelki megterheléssel jár, hiszen az ember ilyenkor lezárja az életének egy fontos fejezetét, miközben egy teljesen új irányt kell kijelölnie magának. Ráadásul mindezt rövid idő alatt kell megtenni, ami rengeteg szorongást okoz. Sokan hónapokig őrlődnek, mielőtt eljutnak odáig, hogy szakemberhez forduljanak, és egy családjogi ügyvéd segítségét kérik.
„Sok ügyfelem azt mesélte, hogy hosszasan bújta az internetet, kérdezgette az ismerőseit, vagy mostanában már a mesterséges intelligenciát is, hogy mitévő legyen, de ettől csak még jobban elbizonytalanodott. Az elmondások alapján az igazi megnyugvást az hozza meg, amikor végre tisztán látják az érintettek a jogi helyzetüket.” – mondja dr. Tarr Krisztina hozzátéve: mindennek az az oka, hogy egy válás minden esetben krízis; azonban nem feltétlenül kell, hogy elhatalmasodjon.
„A tudatosság már önmagában gyógyító erejű. Ha valaki hiteles információk birtokába kerül, azáltal csökken a félelme, ez pedig segít visszaszerezni az élete felett a kontrollt. Ez az első lépés, amikor az ember mer kérdezni és mer segítséget kérni, nagyon fontos.” – hangsúlyozza a családjogász.
Sokszor megesik, hogy a válásról való döntést a gyerekek miatt hozza meg nehezen valaki. Ilyenkor érdemes pszichológust, mediátort vagy párterapeutát is bevonni, mert ezek a szakemberek segíthetnek tisztábban látni. Néha éppen a velük folytatott beszélgetések segítik hozzá a feleket ahhoz, hogy békésebb úton váljanak, vagy akár felismerjék, hogy a kapcsolatuk még menthető.
Az ügyvéd, mint emberi támasz
Sokan úgy gondolják, az ügyvéd „csak” jogi kérdésekkel foglalkozik. Dr. Tarr Krisztina azonban másképp látja és másképp értékeli munkája jelentőségét, éppen ezért ő nemcsak a paragrafusokat ismeri, hanem időt és energiát fordít arra, hogy a történet mögött az embert is megismerje.
„Meggyőződésem, hogy egy családjogi ügyvédnek értenie kell az emberi lélekhez is. Amikor az ügyfelem látja, hogy nem ítélkezem, csak segítek, már az is oldja a feszültséget. Empátia nélkül ugyanis nem lehet valódi segítséget nyújtani. Ennek ellenére sajnos nem minden ügyvéd foglalkozik a lelki háttérrel, ami szerintem elengedhetetlen. Sokszor már az is óriási előrelépés, ha valaki végre kimondhatja: „Félek.” – mert innen indulhat el a valódi megoldás.”

Félelem és krízis helyett lehetőség
A félelem, ami megbénít, az egyik legnagyobb akadály a válás útján. Az otthon hallott fenyegetések: „Elveszem tőled a gyereket!”, „Kisemmizlek!”, „Tönkreteszlek!” – mélyen beégnek, és éppen elegek ahhoz, hogy valaki évekig ne merjen lépni és dönteni.
De a félelem nemcsak a döntéshozatalt nehezíti meg, hanem azt is, hogy a válást fontolgató segítséget kérjen. Ez lehet az oka annak, hogy sokan, amikor már ügyvéd segítségét kérik, valóban mély lelki válságban vannak, hiszen gyakran olyan kapcsolatokban élnek, ahol a másik fél uralja a helyzetet, és a fenyegetés eszközként használja.
„Tapasztalataim arról tanúskodnak, hogy a válások többségét ez a dinamika jellemzi.” – mondja dr. Tarr Krisztina aki az ilyen dinamikájú válások specialistája.
Bár a válás mindig fájdalmas, mégsem kell, hogy tragédiába torkolljon. Ha ugyanis időben merünk segítséget kérni – akár ügyvédtől, akár pszichológustól –, akkor a válás nem a vég, hanem egy új élet kezdete is lehet. A kulcs a tudatosság, az információ birtoklása, és az, hogy ne maradjunk egyedül a félelmeinkkel.
„A válás krízis, ez kétségtelen. De ha van mellettünk valaki, aki segít megérteni, mi történik velünk, akkor ez a krízis nem tragédia lesz – hanem egy lehetőség a változásra.” – véli dr. Tarr Krisztina.





